Mi történt az 1999-es müncheni koncerten?

Michael sminkese, Karen Faye mesél arról a jótékonysági koncertről, ahol Michaellel együtt lezuhant a híd az Earth Song közben.

Michael Jackson és barátai- What More Can I Give?

Jótékonysági koncert

München, Németország - 1999. június 27.

Michael akkoriban két jótékonysági koncerten szerepelt fő fellépőként, amelynek bevételeit a Nemzetközi Vöröskereszt, a Nelson Mandela Gyermekalapítvány és az UNESCO javára ajánlották fel. MICHAEL JACKSON ÉS BARÁTAI.

A fellépők, kíséretükkel együtt, a koreai Szöulból, – ahol az első koncertet tartották – egy bérelt járaton repültek Münchenbe.

Csodálatos utazás volt, mert együtt tölthettünk egy kis időt, és mindenkit megismerhettünk. A világ minden részéről érkeztek fellépők.

1999. június 27-én délután érkeztünk a Müncheni Olimpiai Stadionba, hogy felkészüljünk Michael aznap esti fellépésére.

Michael késő délután bemutatta Andrea Bocellit.

A nap lemenőben volt. A sötétség egészen megváltoztatta az aréna hangulatát. Forró nyári este volt. A tömeg egész nap élvezhette más fellépők előadásait, énekelt többek között: Luther Vandross, The Kelly Brothers, Ringo Starr... Mégis úgy tűnt, a közönség Michaelre vár. Mindenki egyre izgatottabbá vált.

A színpadot varázslatos módon átalakították: óriási fényfalak, kivetítők emelkedtek fel, és egyéb berendezések, amiket kifejezetten Michael show-jához készítettek, és a többi előadó fellépése alatt rejtve tartottak a színpad mögött.

Michael Jackson, Michael Bush és jómagam kihasználtuk az utolsó perceket a színpadtól jobbra található öltözőben, hogy gondoskodjunk még néhány részletről. Hosszú listánk volt: mikrofonok, vezetékek, ruhacserék, törölközők, dalok listája, jég, Gatorade üdítő, legyezők, arcfesték, púder. Michael bemelegítésként csinált néhány nyújtást, miközben a fények lassan kihunytak a stadionban.

Éreztem a tömeg felénk irányuló lázas várakozását. Michael megjelenésének bármilyen előjele izgatott zűrzavart idézett elő a tömegben. Időnként kilesett a függöny mögül a közönségre. A zenekar feljött a hátsó lépcsőkön. Michael odament hozzájuk, hogy –hagyományosan – egymás kezét fogva elmondjanak egy imát.

A koncert ugyanazzal az őrjöngéssel és izgalommal kezdődött el, mint mindig. Sok éve csináltuk már ezt. Miután felkészültem a következő váltásra, a színpadtól jobbra álltam, és néztem őket.

Minden tökéletesen ment… az egyveleg…Beat it…Black or White Slash-sel…

Billie Jean.

Az Earth Song helyi fellépői kezdtek felszivárogni a színpadra. Elkezdődött az Earth Song… aztán megjelent a híd, pont úgy, mint Koreában. A gyerekek és felnőttek lassan bejöttek és megtöltötték a színpadot. A dal egyre halad előre… Michael felszökik a hídra, pörög, a lábával dobog, forog, amint a híd elemelkedik a tartóoszlopokról. Füst és robbanások bombázzák szemünket és fülünket… a híd egyre magasabbra és magasabbra emelkedik, de a próbákkal és a legutóbbi koncerttel ellentétben… nem állt meg a csúcspontján… EHELYETT észvesztő sebességgel elkezdett lefelé zuhanni, miközben Michael szorosan a rácsokba kapaszkodott… és tovább énekelt. Sikoltozni kezdtem, de a saját hangomat sem hallottam, a pirotechnika, a zene és a közönség zaja elnyomott mindent. Megrettenve elkezdtem kirohanni a színpad mögül, amint a híd hihetetlen sebességgel eltűnt a színpad eleje alá, és belecsapódott a betonpadlóba. A biztonságiak elkaptak és megállítottak, azt gondolták, tönkretenném az előadást.

A színpad mögött mindenki sírt és sikoltozott, csak a stáb és a fellépők tudták, hogy valami borzasztóan nincs rendben. Michael eltűnt a szemünk elől, mivel a híd a színpad szintje alá zuhant. Megállt a szívverésem, miközben egy meghökkent biztonsági őr tartott erős karjai közt. Bár a koncert mindenki más számára folytatódott, számomra megállt az idő, mert nem tudtam elképzelni, Michael hogyan élhetett túl egy ekkora zuhanást.

De aztán lassan – egy örökkévalóságnak tűnt –, amint a zene és a taps tovább folytatódott, megláttam egy kezet a színpad padlója felé nyúlni… aztán egy hosszú, nyúlánk lábat, egy másik kezet és egy másik lábat… és már fent is volt, a színpad közepén… és befejezte az Earth Song végét! Leesett az állam a boldog megkönnyebbüléstől.

Kábultnak tűnve átjött a színpad arra az oldalára, ahol mi álltunk. „Michael, ülj le!”

„NEM!” – jelentette ki.

„Biztonságiak… kérem, vigyék kórházba!” – könyörögtem.

„NEM!” Megragadta a mikrofont, és kiszaladt a színpadra, hogy befejezze a „You Are Not Alone”-t.

Egyszerűen nem hittem el, aminek szemtanúja voltam. Befejezte a dalt, meghajolt utoljára a közönség előtt, és visszatért a színpadi öltözőjébe, és aztán… összeesett. A biztonságiak elrohantak vele egy müncheni kórházba.

Az együttes, a táncosok, Slash, és a stáb tagjai mind megrökönyödve és lenyűgözve attól, aminek szemtanúi voltak, befejezték a koncertet, Michaelért imádkozva a szívükben.

Mikor visszaértem a szállodába… elkezdtem telefonálgatni, hogy megtudjam, hogy van. Azt az információt kaptam, hogy semmije nem tört el, de csúnyán lehorzsolta magát, és a háta nagyon komolyan meghúzódott. Igazi csoda volt. Amilyen profi előadó volt, tudta, hogyan kell esni.

Másnap Párizsba kellett volna utaznunk, fotózásra. Ezt el kellett halasztani, amíg jobban nem lett. Megkérdeztem tőle: … Miért folytattad? Nem tudom elhinni, hogy képes voltál rá.

„Tudod, Turkle, az egyetlen dolog, ami a fejemben zakatolt, az apám hangja volt, amint azt mondja: MICHAEL, NE OKOZZ CSALÓDÁST A KÖZÖNSÉGNEK!”

(Fordította: Gulácsy Tünde)